1.fejezet

Másnap reggel a szállodában ébredtem ahol megszálltam. Mint minden normális fiatal reggel én is, lezuhanyoztam, és mint minden lány sminkeltem. A ruhám, egy fekete blúzból, egy fekete farmerből, és egy balerina cipőből állt. Este egy fiú álmában voltam. Ő most ott fekszik mellettem. A nyakán már nem látszik ahol ittam belőle. A mai nagy feladat lesz, mélyre kell mennem az álomban. Kopognak. Ajtót nyitók. Scott áll ott, és egy másik fiú aki szintén farkas.
- Scott, jó reggelt! - mosolyodom el
- Lana - köszönt ő is igaz az ő arcán nincsen mosoly, megfogom a táskámat, és már ki is lépek az ajtón. Én megyek előre.  A parkolóban megállók.  A két farkas egy fekete autóhoz megy. Én ülők be az anyós ülésre. Scott ül be a vezető ülésre, a másik farkas pedig hátra.
- Látom nem vagytok ma túl Boldogok - nézek rájuk
- A legjobb barátom nem normális még jó, hogy nem vagyok boldog. - mondja Scott.
- De ma visszakapod
- Remélem - jegyzi meg.
Nem tudom merre megyünk, de egy nagyobb háznál állunk meg. Érzem, hogy valami nagy dolog van odabent. Most kell visszahoznom a fiút. Kiszállok az autóból, és bemegyek az ajtón. Egy öreg férfi van ott, a Sheriff, egy nő, és a tegnapi lány, ma meg Deaton, és egy új lány, róka. köszönök nekik. A fiú akit megszállt a szellem, nem is olyan ronda, sőt kifejezetten helyes, és most alszik.
- Sokáig ki lesz ütve, Lana, most kell csinálnod. - mondja Deaton.
- Valaki velem akar jönni? - kérdezem. Scott és a tegnapi lány felteszik a kezüket. - Akkor gyertek ide. Meg fogjátok a kezemet miközben alszunk, de előtte meg kell harapjalak titeket.
Egymásra néznek. Majd újra rám. Scott bólint.
A lányra nézek.
- Hogy hívnak? - kérdezem
- Lydia. -válaszolja. És még ki se mondja már harapok is. Nem iszok a véréből, de így meg érzem, hogy Banshee. Aztán Scott jön. Vele nem vagyok ilyen kedves. Neki kifejezetten szaggatok a bőrén egy kicsit. Miután befejeztem  mind kettőt  elaltatom kedves szavakkal.
- Stiles fog először felébredni négyünk  közül leghamarabb, aztán mind  szépen sorjában. - jelentem ki. Lefekszem a padlóra. Megfogom Scott, és Lydia kezét, együtt alszunk el. Megkeresem az irányt Stiles felé. Érzem, hogy esek. De mikor leesem minden olyan mint régen. A régi fekete gyász ruhámba vagyok. A helyem fel van kötve, én pedig sírók.  A szobámban vagyok. A férjem az ágyon ül. Az a gazember. Az a gazember aki a csinos külső mögött egy igazi szörnyeteg van. Ürességet érzek.
- Drágám, indulnunk kell. - mondja, és megfogja a kezemet, segít fel állni. Ürességet érzek belül. Itt van ez a nagy ház de valami hiányzik. A gyerekem. Az én kicsim Mary-m hiányzik. A temetőbe visz minket a kocsi. Temetésre megyünk. A lányom temetésére, akit elvit a nátha. A kocsiból kiszállva mindenki ott van aki számít, kivéve a szüleim. Anyámat kivégezték még Salemben a perek alatt. Apám nincsen. William szülei itt vannak, és William testvére, Andrew.
A pap is ott állt, de nekem a férfi a másik sírnál szúrt szemet. Feketébe volt öltözve. Lehajtott fejjel. Nekem csak fojtak a könnyeim. Mary sosem térhet vissza, az a 3 év az életemből. A 3 legszebb év. A temetés után a férfi felém jött.
- Lana, az édesapád vagyok. - mondja, én pedig ránézek. Nem tudok neki hinni. - Lana, tudod hogy változol, és én tudom miért. Ha érdekel, gyere el este ide.
Mondja, majd elment. Lassan hazaértünk. Otthon, egyből elmentem lefürödtem. Kértem egy csésze teát. Nem terveztem elmenni. Lefeküdtem, de valaki benyit. William az.
- Lana, drágám merre vagy? - már megint részeg. Hallgatok mert tudom mi jön. Az ágyamhoz jön. Úgy teszek mintha aludnék.
- Ébredj! - kiabálja, és megrángat. Rám fekszik. Kinyitom a szememet. Nincsen rajta nadrág, a szoknyámat feljebb húzza, tiltakozom. Sírók, sikítok. Aztán eszembe jut. Megharapom a nyakát. Így tudok szabadulni. Szét marcangolom.

Minden megszűnt újra, a rendes ruhámban vagyok. Egy fehér szobában. Scott szalad be, utána Lydia. Csapta, egy teszt. Sok elme teszi ezt, de eddig egyik se mutatja ezt az emlékemet. Bár tudtam volna, hogy így szabadulhatok meg. Körbe nézek. Meglátom a fiút, és a szellemet.Dámáznak. Közelebb megyek. Megnézem a táblát.
- Scott! Stiles áll vesztésre! - kiabálom
A fiú is odajön. Mellém, és csalódott. Hit abban, hogy Stiles nyerni fog, és élni. Odamegyek hozzá. Leguggolok mellé, és megpróbálom megfogni, és sikerül is. A bőre jéghideg, mint az enyém. Nem érzem, hogy más lenne a hőmérséklete. Mintha egy hullát fognék  meg. Stiles rám emeli a tekintetét, és bennem megmozdul valami. Megmozdít bennem valami érzelmet, ahogy  a szemébe nézek. Érzem,hogy meg kell védenem, mert ha nem belehalok. n Érzem, hogy van köztünk valami kapocs. Egy kapocs amit 100 éve éreztem utoljára.
- Ébredj - suttogom. De nem sikerül. Még mindig itt vagyunk. Stiles elfordítja rólam a tekintetét.
- Most mi van? - kérdezi Lydia
- Nem tudom, nem ébred fel. - suttogom, Scottra nézek. - A te falkád tagja beszélj hozzá
És Scott mondja de nem segít, nem ébred fel. Hogy hívják egymást a falka tagok? Üvöltéssel.
- Ordíts Scott, azzal felébresztheted. - mondom, mire rám emeli a tekintetét én pedig bólintok. És a fiú teszi. Először nem sikerül, de utána üvölt. Nekem pedig fáj. Fáj, de nem tehetek ellene semmit, elvégre a fájdalomból ez adódik. Ilyen vagyok. És Stiles pedig felébred. Asztalt borít.

Hirtelen ülök fel, Lydiát, és Scottot magammal rántva. Stiles esik le a kanapéról. Én viszont maradok ülve. Nem tudom mi történik velem. Lemerített. Érzem, hogy vérre van szükségem, hogy lemerültem. Derek Hale ül le mellém. Ráemelem a tekintetemet. Ő is engem nézz. "Mit akarsz?" tátogóm.Nem válaszol, csak a csuklóját nyújtja. Megrázom a fejemet. Itt nem ihatok. Körbe nézek a szobában, és  a megmentett fiú engem nézz. És ezután én se tudom levenni róla a szememet. Mintha magamat látnám.  Ő is gyenge. És éhes. És fáj mindene. És bűntudatot érez. Miatta érzem így magamat. A kapocs. Találtam valakit 100 év után. Valakit aki újra tudd majd úgy szeretni. Egy társat.  Deaton köztünk járatja a tekintetét.
- Szedjétek rendbe Stilest. - mondja
Felállok, és kimegyek innen. Kivágom az ajtót, és hallom ahogyan nyílik utánam.
- A titok. Tartozom a titokkal. - mondja az alfa.
- És mi lenne az? - kérdezem
- Nem tudom majd visszafogni magam, hogy egyszer mindenkit megölök vagy meghal körülöttem és persze miattam lesz ez minden. - mondja  a fiú. Mellém áll, a karjai össze fonva maga előtt.
- Én még este elmegyek. - mondom, és tudom, hogy fájni fog, hogy már találkoztam a fiúval. Nem tudok majd elmenni, mert a kapocs itt van. De jobb, mielőtt még megismerem és nem tudok majd mit tenni a halála ellen.
- Mi vagy te, igazából - kérdezi
- Álomfogó .- válaszolom
- És az mit takar?
- Keress rá. - válaszolom.
Gyalog megyek a Hotelbe ahonnan jöttem. És közben tudok gondolkozni. Hogy nekem hová is kell mennem közben. Európába megyek. Fel északra Helsinkibe. Régen jártam Finnországba. Hiányoznak az ottani barátaim, régen láttam Topit, a finn klán vezérét. Stiles nem fog megismerni így nem is tudja ki vagyok neki. Hogy nem tudd majd élni. Mikor a Hotelhez érek, egy kék dzsip áll a parkolóban. Érzem, hogy itt van. Jobban van már mint volt. És a szobám előtt áll. Felsietek és ott áll. Fekete pólót visel kockás inggel, és kék nadrággal valami divatos cipővel. A szemei alatt még ott van a karika de idővel az is eltűnik  majd.
Oda állok az ajtó elé.
- te vagy Lana, igaz? - kérdezi
- Én.
- Köszönöm. - mondja, és megölel. Nem szokásom ölelkezni, sőt rettegem ezektől. Nekem szeretni mindig egyetlen jelentet a pusztítással, főleg a legutóbbi óta. - Mi vagy te?
Erre felkapom a fejemet.
- Gyere be hosszú lesz. - nyitóm ki az ajtót. A fiú már nincsen itt. Gondoltam is, hogy elment. Stiles leül az ágyra.
- Álomfogó vagyok. Hogy ez mit is jelent? Félig vámpír vagyok. Halloween estélyén a vámpírók képesek teherbe ejteni valakit, vagy teherbe esni. Mivel apám volt vámpír így 3 dolgot kaptam tőle. Egy erőt, az örök életet, és a vér ivást. Meglátogathatlak álmodba, és magamhoz hívlak. Ennyiből áll a tehetségem. 18 éves korom óta nem öregszem. Ez vagyok. - mondom, mire bólint. érzem, hogy kérdezne a múltamról. A sebhelyről a karomon ami a  férjem furcsa ízléséről árulkodik. Az égés nyomomról. Ezek mind az örökké valóság előtről valóak. Elkezdek pakolni, de a fiú nem megy el. Nem tudom mit akar még tőlem. Nem engedem, hogy közel kerüljön hozzám.
- Menj el, én is megyek.- mondom a kezemben a táskámmal. A fiú feláll, és elindul.
- Mi a gyógyszer? - kérdezi
- Mire?
- Az emberölésre.
- Semmi. De esetedben az nem te voltál, Stiles,így nem is öltél. - jelentem ki, és otthagyom egyedül a folyóson.