8.fejezet

Lydiát  egy szobában találjuk meg. Ott áll s meg nem mozdul, nekem pedig fogalmam sincsen mit akar ott. Csak egy régi magnó szól, amiből egész kellemes zene szól. Scott csak áll ott, engem nézz, ahogyan mindenki más is, de én nem tudom mit tegyek. Miért mindig tőlem várják azokat az információkat amiket ők nem tudnak? Mintha én okosabb lennék ilyen témában. De én csak a fejemet rázom. Nyilván valaki meg halt vagy meg fog halni, vagy halottakat hall.
- Lydia, mit hallottál? - kérdezem, s megfogom a kezeit
- Onnan - mutat  a magnó irányába - Valakik beszélnek
- Mit mondanak? - kérdezem
- Nem értem
Bólintok majd kimegyek. Ezzel sem vagyunk előrébb. Kimegyek a házból s lemegyek a tópartra, és leülök a mollon. Elfekszem. Nézem az eget, s eltűnődöm vajon mennyi igazság van abba, hogy a csillagok hallott emberek, s aki meghal oda kerül, vajon egyszer én is ott leszek, vagy nekem valami más helyet szántak? Talán nekem a pokolban a helyem ha van olyan?  A kor amiben születtem megkövetelte, hogy higgyek istenben, s ezt az egyet magammal hoztam, elvégre elvesztettem már mindenben a hitemet, ez az egy dolog még nem bizonyította, hogy nincsen.  Imádkozom, hogy élve térjek majd ide vissza, mert visszafogok jönni, érzem. Nehéz súlyos lépteket hallok. Nem nézek fel, volt időm megismerni Scott McAll járását.
- Scotty, nem csodás az éjszaka? - kérdezem, de a szemem becsukom, pihenek
- Lana, nem tudom, hogy hogyan de segíts! - kéri
- Ezt teszem, Scott, de jelenleg ötletem sincsen, ki akarhat kinyírni vagy ki rabolta ki Dereket, sajnálom, de nem megy.
- Köszönöm, Lana. - hallom a hangján, hogy szívből így gondolja
- Most menny, Kira biztosan keress. - jelentem ki, de csak elrakom küldeni. Hallom, hogy Stiles erre jön.
A vérfarkas feláll, s köszönés nélkül megy el. Újra az eget kémlelem. Vajon a szeretőim is ott vannak fent, valamelyik csillag mondjuk az én költőm? Vagy tán anyám? S anya, most mosolyogsz? Büszke vagy rám?
- min gondolkozol, Lana? - hallom Stiles hangját.
- Mindenen. - mondom. Először leül majd lefekszik mellém, karjaival magához húzz, én pedig mint kiscica oda bújok hozzá. Szükségem van rá, éreznem kell, hogy szeret. Nekem pedig éreznem kell, hogy élek. Holnap este közel sem lesz ilyen békés, minden farkas aki a házba van, rám akarja majd vetni magát, s majd én is rájuk amennyiben ma nem eszem.Eltolom magamtól a fiút majd felülök. Csak nézem a vizet, kedvem lenne beleugrani, elvégre ha én beleugrom nem fáznék meg. De nem tehetem nincsen itt az ideje a szórakozásnak.Felállok, s elindulok, az  erdő felé. Leülök egy fa tövében, hallom valaki erre jön.  Vagyis valakik. A szaguk, olyan finom. Hallom ahogyan a vérük folyik, ahogyan dobog a szívük. A hasam  megkordul. Ez így nem lesz jó. Rohanni kezdek a ház felé, de egyre rosszabb lesz. Autók vannak a ház előtt. Bemegyek. Lydia a konyhában piákat rak ki. Az emberek tömege felébreszt bennem valamit. A fogaim kezdenek elő bújni. Elindulok egy fiú felé. Barna haja van s viszonylag magas is. Nem a Beachon Hillsbe jár, ez biztos. De van benne valami olyan különleges. Megfogom a kezét, s egy szobába vezetem. Leveszem a kabátját, s közben megcsókolom. Visszacsókol, s ekkor megharapom. Csak szívóm a vért, egyre több és több jön, én pedig egyre mohóbb vagyok. Lépéseket hallok, még pedig Stiles lépteit, de jön mögötte valaki. Scott. De nem foglalkozom velük, egyszerűen csak éhes vagyok, s mint minden ember mert félig az vagyok. Egy kart érzek meg a derekamon. S a kajám is egyre távolodik.
- Lana, mi volt ez? - kérdezi Scott. Megtörlöm az arcom, s tiszta vér. Stiles nem láthat így. Nem láthat engem így. Így nem ami vagyok. Egy szörnyeteg. A fürdőbe veszem az irányt, magamra zárom az ajtót. Belenézek a tükörbe s egy szörnyet látok. Nem hittem volna, hogy valami megtörök. Én Lana Overton. Nem tudom mit akarok, de nem ezt.
- Lana, nyisd ki! - kéri Scott.
- Lana, kicsim....kérlek. - hallom meg Stiles hangját is. Megmosom az arcomat. A vér éppen megy le a lefolyóban. Erőt veszek magamon sajtót nyitok. Elmegyek a két fiú között.  Egyenesen le a tóhoz. Nem hallom, hogy valaki jönne utánam. Pedig sejtem, hogy valamelyik fiú ide tart. És nem Stiles lesz az. Leülök, s várom Scottot, és nem is kell sokat várnom. Scott ül le mellém pár perc múlva.
- Szörnyeteg vagyok. - jelentem ki
- Nem, Lana. A tetteink határozzák meg, hogy kik vagyunk. Szerintem nem vagy az. - mondja, de én csak felhorkanok.
- És tudod miért? Mert egy szörnyeteg nem segítene.
- Scott...ne is áltasd magad. Ha nem lenék rajta a listán itt se lennék. Ha nem tartoznék a dokinak...akkor Stilesnak se segítettem volna. És egy jó tett, nevezzük annak, nem javít ki, több száz évnyi rosszat. - mondom - Scott, én gonosz voltam, és érdek. Aki több pénzt kínált annak segíttettem. Annak vittem el az ügyfelet. S hidd el, Scott az élet ezért megbüntetett, s ha ennek vége Stiles érdekbe el kell mennem. - jelentem ki. - no meg apám megöl ha nem intézem el a  franciákat.
- Hidd el, Lana amit én eddig belőled láttam....te nem vagy szörnyeteg. - mosolyog rám bátorítóan, fel áll, szép lassan teszi ezt.
- Köszönöm. - szólok utána. Soha nem voltak barátaim, de azt hiszem most már vannak.